TOLATÓRADAR, TOLATÓKAMERA |
Parkolást segítő rendszerek
|
A parkolást talán nevezhetjük az autóvezetés leginkább utált részének. A járművet kis lukakba belenavigálni sokakat próbára tesz nap, mint nap még a gyakorlott vezetőket is. Szerencsére az autógyártók és a kiegészítők fejlesztői is tisztában vannak ezzel, és sikerült néhány hatékony eszközt kifejleszteni, amivel egyre könnyebb lesz a parkolás művelete. Ezen törekvés nagyon régen kezdődött, mechanikus eszközökkel, amelyek az autó széleit, külső határait voltak hivatottak a vezető számára jobban láthatóvá (vagy hallhatóvá) tenni. |
| Mai modern világunkban sem hagyott alább a fejlődés, sőt, a legtöbb autóhoz már szériában rendelhetők elektronikus parkolást segítő rendszerek, vagyis tolatóradarok. Ez tulajdonképpen egy távolságmérő, ami az autó háta mögötti, útban lévő tárgyak távolságáról tájékoztat. |
| Egyszerű a működése, a lökhárítóba épített szenzorok hátramenetbe kapcsolás után folyamatosan mérik a távolságot az autó mögött, hangjelzéssel jelzik, ha egy tárgy az útjukba kerül. Ez a hangjelzés a tárgy távolságának függvényében változik, így segítséget nyújt a vezetőnek, egyes esetekben első lökhárítóba épített szenzorokkal kiegészítve. A hangjelzés mellé alkalmaznak kijelzőt is, ahol vizuálisan is figyelemmel kísérhetjük, mennyi hely van még mögöttünk, vagy előttünk. Létezik olyan kijelző, ami a pontos távolságot is mutatja. Szerencsére egy ilyen rendszer elérhető utólagosan beépíthető változatban is, kedvező áron, így azoknak is rendelkezésre áll ez a technika, akiknek nem szériafelszereltség az autójukban. |
| A rendszer felépítése egyszerű, beszerelése mégis igényel némi technikai felkészültséget, ezért ebben is állunk rendelkezésükre. Fontos a szenzorok pontos és stabil elhelyezése, különben téves jelzéseket kaphatunk. A pozícionálás is igényel némi tapasztalatot a leghatékonyabb működés eléréséhez. Ezért cégünk nem csak a kiválasztásban és a beszerzésben nyújt segítséget, hanem a szakszerű beszerelést is elvégzi Önnek. |
 |
 |
 |
 |
| A következő lépcsőfok a fejlődésben a tolatókamera. |
| Buszoknál és kamionoknál már régóta alkalmazzák, hiszen ott esélye nincs a vezetőnek észlelni az útjába kerülő akadályokat tolatás során, azonban ezeken a járműveken nem jelent problémát a kamera mérete. Ma már alkalmazhatjuk ezt a rendszert személyautókon is, hála a kameratechnika fejlődésének az alkalmazható kamerák mérete jelentősen lecsökkent, mondhatni miniatürizálódott, és áruk is jelentősen csökkent. |
| Mint ahogy a neve is mutatja, a kamera tolatáskor a műszerfalon elhelyezett kijelzőre továbbítja a képet, így figyelemmel kísérhetjük a mögöttünk elhelyezkedő akadályokat élő képen. A kamera nagylátószögű, így a lehető legnagyobb teret láthatjuk be segítségével. A kezelés egyszerű és gyors. Egyes modellek infratechnika segítségével a legnagyobb sötétben is nagy biztonsággal alkalmazhatóak. Utólagos beépítése sem probléma, széles a választék kamerákban, kijelzőkben, vagy akár tolatóradarral kombinálva. A kamera elhelyezése kis méretének köszönhetően könnyen megoldható, képe csatlakoztatható a multimédia-rendszer kijelzőjére, vagy ha ilyennel nem rendelkezünk, egy külön kijelzőt is alkalmazhatunk, akár a visszapillantó tükörbe építve is. |
| Valamint bemutatnám az Alpine cég által, saját készülékeihez kifejlesztett, Alpine HCE-C200R hátsó kamera rendszert, ill. a HCE-C200F első kamerát. Ezen termékek együttes használata nemcsak tolatásnál, hanem az első kamera segítségével, a nehezen belátható utcákból való kikanyarodásnál nyújt nagy segítséget! A különféle kamera üzemmódok, mint például: saroknézet, vagy panoráma nézet… mind arra hivatottak, hogy kényelmes és
egyszerű legyen a parkolás, szűk kanyarok bevétele! |
| Tehát amint látjuk, sok lehetőségünk van méginkább leegyszerűsíteni mindennapi közlekedésünk. Ehhez nyújtunk teljeskörű szolgáltatást, a rendszer megtervezésétől, kiválasztástól a komplett beszerelésig, az Ön igényeinek megfelelően. Kímélje meg magát a parkolás közben okozott bosszantó sérülésektől! Kérjük érdeklődjön elérhetőségeinken. |
 |
 |
 |
 |
| TOLATÓRADAR, TOLATÓKAMERA - Grandvoice Car Audio |
| oldal teteje |
|